kezdőlap | programunkról | szolgáltatás térkép | telefonkönyv | e-learning | távoktatás | admin | linktipp

A Magyar Teleház Szövetség Közép-Dunántúli Regionális Tagozata

 

Magyar Teleház Szövetség Közép-Dunántúli Regionális Tagozata 2000 évben alakult, Fejér - Komárom - Esztergom - és Veszprém megye 56 településén működő teleházak részvételével. A többségében kistelepülésen működő teleházak a helyi igények alapján szervezik sokrétű tevékenységüket. Közöttük találhatók önkormányzati támogatással működő, vállalkozói üzemeltetésben levő és – a többségük - civil szervezet által létrehozott és működtetett Teleház.

 

Teleház mozgalom magyarországi sikertörténete ellenére, bár voltak törekvések a hálózati együttműködés megszervezésére, a teleházak egy része forráshiány miatt megszűnt, ill. megszűnése prognosztizálható. Jelenleg 43 teleház vállalta a szövetségi tagságot, abban a reményben, hogy n túlnyomórészt amortizálódott technikai eszközrendszerét és humán erőforrását úgy fejleszthesse, hogy a tárgyévben elfogadott MTSZ stratégia alapján hálózatszerűen együttműködhessen, közfeladatok ellátására alkalmassá váljon.


A Teleházat üzemeltető Közép-Dunántúli települések listája:

 

Megye

Irányítószám

Település

Utca, házszám

Komárom-Esztergom

2500

Esztergom

Töltés u. 2.

Komárom-Esztergom

2931

Almásfüzitő

Petőfi tér 1.

Veszprém

8226

Alsóörs

Ady E. u. 7.

Fejér

8073

Csákberény

Kossuth u. 4.

Komárom-Esztergom

2888

Csatka

Szabadság tér 86.

Komárom-Esztergom

2861

Bakonysárkány

Béke u. 100/a

Veszprém

8430

Bakonyszentkirály

Kossuth u. 69.

Veszprém

8230

Balatonfüred

Köztársaság u. 6.

Komárom-Esztergom

2500

Esztergom

Dobogókői u. 25.

Veszprém

8582

Farkasgyepű

Petőfi S. u. 15.

Veszprém

8227

Felsőörs

Szabadság tér 2.

Komárom-Esztergom

2800

Tatabánya

Béla király 53.

Fejér

8045

Isztimér

Turista u. 14.

Veszprém

8424

Jásd

Kossuth u. 212.

Fejér

2428

Kisapostag

Petőfi u. 26.

Fejér

8124

Káloz

Bajcsy Zs.u. 3.

Fejér

2424

Előszállás

Bem u. 2.

Veszprém

8330

Sümeg

Széchenyi u. 9-11.

Fejér

8152

Kőszárhegy

Fő u. 103.

Fejér

8136

Lajoskomárom

Komáromi u. 4.

Veszprém

8228

Lovas

Fő u. 8.

Komárom-Esztergom

2544

Neszmély

Fő u. 185.

Fejér

2063

Óbarok

Iskola u. 3.

Veszprém

8229

Paloznak

Fő u. 10.

Fejér

2465

Ráckeresztúr

Széchenyi u. 9.

Fejér

8126

Sárszentágota

Május elseje u. 1.

Komárom-Esztergom

2889

Súr

Szabadság tér 1.

Komárom-Esztergom

2921

Komárom

Petőfi út 3.

Komárom-Esztergom

2534

Tát

Móricz Zs.u.2/c

Veszprém

8263

Badacsonytördemic

Hősök u. 12.

Veszprém

8422

Bakonynána

Alkotmány u.3.

Fejér

8052

Fehérvárcsurgó

Petőfi S .u 22.

Fejér

8086

Felcsút

Fő u. 75.

Veszprém

8247

Hidegkút

Fő u. 67/a

Veszprém

8291

Nagyvázsony

Petőfi u. 2

Fejér

8123

Soponya

Petőfi u. 32.

Veszprém

8295

Taliándörögd

Kossuth u. 39.

Veszprém

8246

Tótvázsony

Magyar u. 27/a

Komárom-Esztergom

2823

Vértessomló

Ady E. u. 30.

Fejér

8127

Aba

Petőfi u. 106.

Fejér

8081

Zámoly

Rákóczi u .7.

Veszprém

8251

Zánka

Rákóczi u. 32.

 

Magyar Teleház Szövetség Közép-Dunántúli Régió
Székhely: 8081. Zámoly, Rákóczi u.7.
Tel/Fax: 36 - 22 251 006, Mobil: 20-922-7599
E-mail: zamoly@telehaz.hu

 

Menyhárt István régióelnök.

 

"Háló" Zámoly Fejlődéséért Egyesület
Székhely: 8081. Zámoly, Rákóczi u.7.
Tel/Fax: 36 - 22 – 251 006, Mobil: 20-922-7599
E-mail: zamoly@telehaz.hu

Website: www.zamoly.eu

 

Bemutatkozás

 

Egyesületünk 1995 évi alakulását követően 2000 évben, a Teleház program befogadásával aktivizálódott, folyamatosan kereste azt a működési formát, amely a közösség és településfejlesztés céljait szolgálja, mely alkalmas felkutatni, összefogni és hasznosítani a közös gondok felismerésében és kezelésében jelentkező, a helyzet javításáért tenni akaró, helyi emberekben, kisközösségekben jelentkező energiákat. Egyesületünk, 2002 évben, kiemelkedően közhasznú nyilvántartásba vételével eljutott ahhoz a fejlődési szakaszhoz, amikor mind működésében, mind feladatvállalásában és megvalósításában, - átlépve a kizárólag önkéntességre, társadalmi munkára alapozott korszakot,- képesnek kell lennie megfelelni, mind a hazai helyi, kistérségi és regionális közéletben, mind az EU csatlakozásban, a civil társadalomra váró, erőteljes kihívásoknak.

 

Információs és kommunikációs tevékenység:

 

A Teleház 2000 évben, - igényfelmérés alapján - kialakított szolgáltatásrendszere (számítógép használat, közérdekű és egyéni információellátás, irodai - telefon, fax, nyomtatás, Internet- szolgáltatások, közösségi tér biztosítása a korosztályok, rétegprogramok számára, stb.) napjainkig jelentős változáson ment keresztül. A korábbi igények közül a számítógép használati igények minimális szinte csökkentek, melynek oka a település lakosságának számítógépes ellátottságában történt nagymértékű fejlődés. Az elmúlt évben az irodai szolgáltatások mellett, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával kiépített „kedvezményes díjszabású” (125.-Ft/óra) szélessávú internet hozzáférésre (ADSL) mind állami, mind önkormányzati elektronikus közszolgáltatások ellátására alkalmas közösségi internet-hozzáférést kínál. (Nyomtatványok on-line kitöltése és benyújtása, APEH bevallások, egyéb okmányirodai lehetőségek, stb.)
A Teleház biztosítja a humán erőforrást (pénzügyi önrészként) és a technikai feltételeket az Egyesület pályázati programjaihoz, projektjeihez és más, kulturális és tömegsport rendezvények megvalósításához. A Magyar a Teleház Szövetség Regionális tagozatának székhelyeként ellátja Komárom-Esztergom, Fejér és Veszprém megyei teleházak (45 település) feladatkoordinálását is.

 

Az Egyesület általi sikeres ORTT-s frekvenciapályázat alapján 2005. január 28-án „megszólalt”, a Teleházban létesített „Vértes” kisközösségi rádió. Hetedik hónapja meghatározó, időnként vitatott eszköze a helyi közéletnek, nyilvánosságnak. Folyamatban van a technikai fejlesztés és az üzemeltetéséhez szükséges tárgyi, személyi és pénzügyi feltételeinek hosszabb távú tervezése, szervezése.

 

Az Egyesület –NCA támogatással- közel egy éve rendelkezik önálló internetes portállal, melynek Fórum rovata szintén eszköze a helyi közéleti nyilvánosság, a demokrácia fejlődésének, a szabad információáramlásnak és véleményalkotásnak-, nyilvánosságnak.

 

Foglalkoztatási, szociális tevékenység:

 

2002 évben a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium Kistérségi Szociális modellprogramjában való részvétellel megváltozott munkaképességűek számára a Fejér Megyei Munkaügyi Központtal és az önkormányzattal együttműködve, 36 fő számára sikerült munkahelyet telepíteni, foglalkoztatást megvalósítani.

2005-ben sikeres NCA pályázati támogatást nyertünk, a helyi önkormányzat és civil szervezetekkel történő együttműködés fejlesztésére is, helyi szociális humán erőforrás

fejlesztésre. A projekt keretében felmértük a település 50 éven felüli lakosságának szociális alapszolgáltatások iránti igényét is. Az igények kielégítése érdekében folyamatosan szorgalmazza az önkormányzattal történő együttműködés bővítését, a szolgáltatásfejlesztés koncepciójának kidolgozásában és a megvalósítás ütemezésében. 2006-ban a Fejér Megyei Munkaügyi Központtal történt együttműködésben Foglalkoztatási Információs Pont szolgáltatást működtettünk.

 

Ifjúsági, kulturális és szabadidős tevékenység:

 

A Teleház a település közművelődési rendezvényeinek is „otthont” ad (Csanádi Imre Baráti kör irodalmi rendezvényei, képzőművészeti, fotó és iparművészeti kiállítások). Az Egyesület egyik szervezője a lebonyolítója, a Zámolyi Napok kulturális programsorozatnak.

 

Településfejlesztési és környezetvédelmi tevékenység:

 

A 2005 és 2006-ban is részt vettünk a Fejér Megyei Munkaegészségügyi Főfelügyelet „parlagfű-mentesítési” pályázatán. A 2006-07 évi - NCA támogatású - Leader együttműködés fejlesztése tárgyú projekt eredményeképp kidolgoztuk a Magtárépület és környezetének újjáépítési ötlettervét.

 

Egyéb tevékenységek, kezdeményezések:

 

Az Egyesület, mint helyi, (szándékaink szerint, egyre inkább) kistérségi „ernyőszervezet”, feladatának tekinti a kisközösségek, kor és rétegszervezetek, bejegyzett civil szervezetek működésének támogatását. Évek óta szervezi és támogatja, a Zámoly településen rendezett Újévi kupa teremtorna foci-bajnokságokat. Forrásátadással (1%-ból) segíti a Csanádi Imre Irodalmi Baráti Kör, az Óvodai Szülői Közösség és a Gyermekbarátok helyi szervezetének működését is. 2007-től indítottuk az Ünnepeljünk együtt programunkat.

 

Az Egyesület elmúlt négy évben lebonyolított projektjei, (partnerei):

  • Szociális modellprogram 2003-2005. (ESZCSM)

  • Egyesület működési költségek 2005, 2005. (NCA)

  • Szociális modellprogram 2004-2005. (NCA)

  • Helyi Foglalkoztatási Információs Pont 2006. (FMMK)

  • Egyesületi önálló internetes portál készítése 2006. (NCA)

  • Teleházak regionális együttműködésének fejlesztés 2005-2006. (NCA)

  • Parlagfű akció 2005-06. (FMMEFF)

  • Egyesület működési költségek 2006. (NCA)

  • Vértes kistérségi partnerfejlesztés 2006-2007. (NCA)

 

Menyhárt István elnök