kezdőlap | programunkról | szolgáltatás térkép | telefonkönyv | e-learning | távoktatás | admin | linktipp

A Magyar Teleház Szövetség Dél-Dunántúli Regionális Tagozata

 

A Magyar Teleház Szövetség Dél-Dunántúli Regionális Tagozata a régió 3 megyéjében (Baranya, Somogy, Tolna) működő 52 teleház összefogásával jött létre, 2000-ben. Jelenleg a szervezetnek 94 tagja van. A teleházak elsősorban hátrányos helyzetű kistelepüléseken jönnek létre, hogy segítsék a lakosság információhoz való jutását, valamint az elérhető lehetőségekhez való hozzáférését. 94 teleházunkból 29 zsáktelepülésen, 51, 500 fő alatti kistelepülésen, 5 roma célcsoporttal, és 22 más intézménnyel (könyvtár, művelődési ház) összevontan működik. A zsáktelepülésen működő teleházak elsődleges feladata a közhasznú információszolgáltatás biztosítása. 500 fő alatti kistelepülésen fontos feladat, hogy biztosítsuk az informatikai eszközökhöz való hozzáférést, más intézmény híján a közművelődési feladatok ellátását, továbbá a lakosság igényei szerint minden felvállalható feladat ellátását. A roma teleházak a szokásos teleházas feladatokon túl a roma kisebbség igényeinek megfelelően szervezi a forrásokat, és a programokat. A más intézményekkel összevontan működő teleházak ellátják a Könyvtár, és/vagy a Művelődési Ház üzemeltetését, hatáskörükből adódó feladatokat. A régióban működő teleházak, mintegy 18.000 embernek nyújtanak szolgáltatást 2001 óta, akik közt munkanélküli, szociálisan hátrányos helyzetű, nemzeti kisebbséghez tartozó, nyugdíjas és gyermek egyaránt magas számban található. Ezért az igények minden településen eltérőek, így a teleházak az adott falu, vagy kistérség szükségleteihez igazodnak.


A Magyar Teleház Szövetség Dél-Dunántúli Regionális Tagozata 94 teleházat foglal magába, így 94 településnek nyújt közvetett segítséget Baranya Somogy és Tolna megyékben. Miután a teleházak a kistelepülések információs bázisai, ezért a városok rohamos fejlődése mellett a kistelepülések fejlődése megfigyelhető munkánk mellett, hiszen a teleházak nem csupán modern technikai eszközkészletet jelentenek, hanem közösségépítő, és közösségfejlesztő feladatokat is ellátnak, ezért a maguk a települések fejlődnek általa.


A Regionális Tagozat működése egységes felületet biztosít partnereink, leendő partnereink, illetve az országos, és regionális szervezetek számára, illetve a az Magyar Teleház Szövetségnek is területi képviseletet, és feladat-ellátást biztosít. Mindezek a feladatok nagymértékben hozzájárulnak a helyi, illetve az országos teleház-mozgalom megerősödéséhez.


A Magyar Teleház Szövetség Dél-Dunántúli Regionális Tagozatának kiszolgáló központja az Alsómocsoládi Teleház, amely ez idáig felvállalta a működési költségeket, de ez sajnos nem biztosítható folyamatosan, hiszen az Alsómocsoládi Teleház is önfenntartó szervezetként működik. Miután a teleházak nem kapnak állami támogatást, a saját működésük mellett nem tudják biztosítani a régióközpont, és ezzel együtt a Dél-Dunántúli Regionális Tagozat napi szintű feladatellátásának fenntartását. A régióelnök, és a régiótitkár folyamatosan 8-18 óráig elérhető és válaszol a teleházakat érintő kérdésekre.


Miután munkánk nemcsak tagjainknak nyújt szolgáltatást, és lehetőséget a fejlődésre, hanem azoknak a kistelepüléseknek is, amelyekben teleház működik, úgy érezzük, hogy mindenképpen szükséges, hogy főállású alkalmazottal, napi ügyintézéssel biztosítsuk a régióban működő teleházak segítését.

A szervezet célja: A teleházak működésének segítése, a folyamatosan létrejövő teleházak szakmai hátterének biztosítása. Fontos feladatunk a teleházak érdekvédelmének, és érdekképviseletének megszervezése, egységesen kezelhető tárgyalási felület biztosítása régiós partnereink számára, illetve az információáramlás biztosítása a teleházak között illetve a megyei, regionális, és országos szervezetek és a teleházak között. Célkitűzéseink közé tartozik a Magyar Teleház Szövetség régiókra osztott feladatainak ellátása, illetve a teleház munkatársak szakmai továbbképzésének megteremtése. Nagy problémát jelent a hazai teleházak körében, a bérfinanszírozás kérdése, ezért Dél-Dunántúli Regionális Tagozat igyekszik megteremteni a teleház munkatársak finanszírozásának  lehetőségeit, ezért folyamatos kapcsolatot tart fent a Baranyai, Somogyi és Tolna Megyei Munkaügyi Központok képviselőivel. A Magyar Teleház Szövetség Dél-Dunántúli Regionális Tagozata folyamatosan felméri a régió területén található teleházak infrastrukturális hátterét, és igyekszik fejleszteni a fejlődési folyamatban hátra maradt teleházakat. Célunk az új teleházak létrehozása mellett a már meglévő teleházak fejlesztése, illetve a teleházak szellemiségének terjesztése a régióban. Ezen túl informális mentorszolgálatot biztosítunk tagjaink, és leendő tagszervezeteink számára, illetve előmonitorozzuk a tagfelvételt kérő szervezeteket.

 

Együttműködési felületet biztosítunk tagjaink és partnereink számára elsősorban pályázatokhoz. Karbantartjuk a régiós tagnyilvántartást. Figyeljük az aktuális közhasznú információkat (kedvezmények, együttműködések, képzések) és a pályázati lehetőségeket, és kör e-mail formájában tájékoztatjuk a teleházakat. A régiós eszközöket térítésmenetesen kölcsönözzük tagjaink számára. A megyei napilapokban, és a teleház honlapon folyamatosan igyekszünk hírt adni a regionális teleházas élet történéseiről. A Magyar Teleház Szövetség a Szerencsejáték Rt és a MorphoLogic Kft támogatásával angol-magyar fordítóprogramot biztosít térítésmentesen a teleházak számára. A Magyar Teleház Szövetség székhelye, és a Dél-Dunántúli Regionális Tagozat központja akkreditált képző intézmény.